Hírek
2016. Július 02. 16:00, szombat |
Helyi
Forrás: Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ
Ozora és a puszta Illyés Gyula szemével
Állandó kiállítás nyílt az egykori ozorai Nagyvendéglő épületében
Állandó kiállítás nyílt Ozorán a Forster Központ által felújított régi Nagyvendéglő barokk épületében 2016. június 25-én, a Múzeumok Éjszakája alkalmából.
A tárlat Illyés Gyula életútján keresztül mutatja be a 20. század első felének világát.
Illyés Gyula "álmai városának" nevezte Ozorát, alkotóéveinek jelentős helyszíne volt a régi Nagyvendéglő barokk épülete, itt írta a Puszták népe és a Petőfi című műveit.
A reprezentatív vendéglő épület, amelyben az író és Ozora kötődését bemutató „Amit már majdnem elfeledtél…” című kiállítás kap helyet, Esterházy Fogadóközpont néven információs központként és kiállítótérként is működik.
A Tolna megye világához személyes gyermekkori szálakkal is kötődő Illyés Gyula műveiben számtalan alkalommal jelenik meg a pusztai és a nyüzsgő falusi-mezővárosi élet, amelynek fontos helyszíne volt a barokk Nagyvendéglő épülete. Ennek jellegzetes légkörét a vendéglő egykori söntésének autentikus hangulatú berendezése idézi fel, a látogatók által használható asztalok és eszközök nemcsak a kiállítási tárgyak megtekintésére, hanem a tér használatba vételére is ösztönöznek.
Az író életútjának tematikus állomásait bemutató, hiánypótló anyag is megtekinthető a kiállítótérben, amelyen keresztül szubjektív, Illyés Gyula szemével láttató perspektívából szemlélheti a látogató a helytörténeti és néprajzi vonatkozású tárgyakat, információkat. Illyés irodalmi szövegei keltik életre a mezővárosi és a pusztai élet képeit felvillantó fotókat, népművészeti és néprajzi tárgyakat, reprodukciókat és installációkat.
Ebbe a különleges miliőbe várja látogatóit az „Amit már majdnem elfeledtél…” Ozora és a puszta Illyés Gyula szemével című tárlat, június 25-től. A kiállítás kurátora Kodolányi Judit irodalomtörténész.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 28. 11:32, kedd | Helyi
Emberölés Döbröközön
Egy 57 éves helyi nő holttestét találták meg egy ház udvarán található kútban.
2026. Április 26. 09:00, vasárnap | Helyi
Így néz ki ma a menza: kóstolóval és edukatív előadással érkezett az Eatrend Suliprogram Dombóvárra
Több mint 100 diák vett részt az Eatrend Magyarország Suliprogramján április 22-én Dombóváron, az MMSZ Esterházy Miklós Technikumban.
2026. Április 23. 17:11, csütörtök | Helyi
Újabb környezetszennyezés a Kaposon, pusztulnak a halak
Aki bármilyen információval rendelkezik a szennyezéssel vagy annak forrásával kapcsolatban, kérjük keresse fel a Dombóvári Városi Horgászegyesület Vezetőségét vagy a helyi rendőrkapitányságot!
2026. Április 23. 10:06, csütörtök | Helyi
Tűzeset volt egy dombóvári lakóháznál
Kigyulladt egy lakóház tetőszerkezete szerda délután Dombóváron, a Móricz Zsigmond utcában.




