Városlista
2025. június 16, hétfő - Jusztin

Hírek

2018. Szeptember 12. 16:05, szerda | Helyi
Forrás: Dombó Média

Rekord számú nevező a „Hat vár hat rád”-túrán

Rekord számú nevező a „Hat vár hat rád”-túrán

Mintegy kétszázötvenen vettek részt szeptember 8-án a negyedszer megrendezett „Hat vár hat rád”-túrán.

A korábbiaktól eltérően ezúttal nem a nyár közepén vágtak neki a 32 kilométernek a gyaloglók, hanem az ősz első hónapjának elején. Ez a változtatás jó döntésnek bizonyult, mert a szokásos kánikula helyett ezúttal kellemes, 25 fokos hőmérsékletben, napos időben és enyhe szélben teljesíthették a távot a résztvevők.

Reggel a döbröközi indulópontnál a túrázók megtekinthették azt a csatajelenetet, amikor Werbőczy visszafoglalta a várat. Ezen kívül hastáncosok, zászlóforgatók és óriáslábasok szórakoztatták látványos bemutatóikkal a közönséget. A Kapos-folyó menti település polgármesterének, Farkas Editnek és Dombóvár önkormányzati vezetőjének, Szabó Lorándnak a köszöntője után a helybeliek „likas kalácsot” kínáltak kóstolásra, majd ágyúlövés jelezte az indulást. Mezőkön, erdőkön, réteken, vízfolyások partjain haladtak a túrázók, akik előbb a szarvasdi várromot, majd a Leányvárat, aztán a jágónaki Dáróvár maradványait, Dombóvár határába érve a Gólyavárat, végül pedig a szigeterdei középkori lakótornyot keresték fel. Menet közben összesen 17 állomáson a próbázókra különböző ügyességi feladatok vártak. Azok közül a korábban a résztvevők körében sikert aratottakat megtartották a szervezők, de néhány új elem is bekerült a sorba. Ilyen volt többek között a gunarasi „vadkacsavadászat” és a „kaszinó”.

- Négy év kitartó munkája kezdi beváltani a hozzá fűzött reményeket - mondta túraértékelőjében Szabó Loránd polgármester. - Az idei résztvevők száma rekordot döntött, korábban még soha nem neveztek ennyien, mint most. Az elmúlt három évben szerzett tapasztalatokat felhasználtuk a nagyszabású rendezvény előkészítésében, megszervezésben. A kisebb kényszerű kitérők miatt a tervezett 32 kilométeres táv helyett végül 35,5 kilométeres gyalogoltak a túrázók. Ez a változás azonban senkinek nem szegte a kedvét, a célba érkezők között szinte csak roppant fáradt, de önfeledten boldog, nagyon felszabadult gyerekek, fiatalok és felnőttek voltak. A 17 állomás különböző feladatai megtörték a hosszú gyaloglás monotonitását és persze játszani az ifjaktól az idősebb korosztály tagjaiig mindenki szeret. A próbák teljesítése sikerélményhez juttatott mindenkit. Erről árulkodott az összegyűjtött Werbőczyusok nagy száma is. Sokan hazardíroztak a „kaszinóban” és próbálták a szerencsejátékokon megduplázni az addig szerzett fizetőeszközüket. Jó néhányuk jól járt, ám akadtak olyanok is, akik közel a teljes „vagyonukat” elveszítették. Az időpont változtatása helyesnek bizonyult. Örvendetes, hogy a dombóváriakon kívül a környékbeli települések lakói is kezdik felfedezni a „Hat vár hat rád”-túrát, de érkeztek távolabbról - például Kiskunmajsáról - is, sőt egy budapesti társaság már harmadszor volt résztvevője a programunknak.
A szombati rendezvény után két nappal szervezőtársaimmal összeültünk és értékeltük a rendezvényt. Tapasztalatainkat felhasználva fogunk neki a jövő évi ötödik alkalomnak, melyet a Tinódi Ház előtt addig megújuló, közösségi célokat szolgáló dísztér avatásával kívánunk összekötni.

Címkék: gyalogtúra

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 13. 13:16, péntek | Helyi

Kábítószer Ellenes Napot tartottak Dombóváron

Június 11-én immár negyedik alkalommal rendezték meg a Kábítószer Ellenes Napot a Dombóvári Művelődési Házban. A Dombóvári Rendőrkapitányság és a KEF közös programján közel 300 érdeklődő vett részt.

2025. Június 13. 08:15, péntek | Helyi

Támogatásokat és intézkedéseket jelentett be a Dombóvári Gazdakör agrárfórumán Hubai Imre

Eredményes agrárium nélkül nincs sikeres vidék, nincs biztonságos élelmiszer-ellátás és nincs élhető nagyváros sem.

2025. Június 12. 14:21, csütörtök | Helyi

Fekete István Múzeum - a hónap műtárgya

Június hónap műtárgyának Keszthelyi Jenő (1944-2022) intarziaművész, vadász, szakíró Láng Rudolf „Sólyom” tanár, vadászíróról készített képét választotta a múzeum.

2025. Június 12. 09:11, csütörtök | Helyi

Már megvásárolható az idei zsenge, zamatos és édes naki cukorborsó

Vegyék, vigyék, egyék – amíg a készlet tart! Átvétel: Naki Önkormányzatnál. Rendelés, érdeklődés: 0674-585-003