Hírek
2023. Március 09. 16:26, csütörtök |
Helyi
Forrás: Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság
Rendőrségi hírek

Március 6-án délután fél öt előtt röviddel érkezett a bejelentés, hogy Kocsolán baleset történt.
Egy 31 éves szakcsi férfi közlekedett autóval a Döbröközi utcában a Dombóvári utca irányából a 61-es számú főút irányába. Haladása során a Döbröközi utca és 61-es számú főút kereszteződésében az Állj! Elsőbbségadás kötelező jelzőtábla utasítását figyelmen kívül hagyva a főútra hajtott és ott nekiütközött egy neki jobbról érkező, szabályosan közlekedő kocsinak.
A vétlen autó az ütközést követően az út melletti szántóföldön állt meg. A baleset során személyi sérülés nem történt, a járművekben anyagi kár keletkezett.
Március 7-én Dombóváron közúti igazoltatást követően egy 54 éves helyi nővel szemben tettek büntető feljelentést, mivel a szonda esetében pozitív értéket mutatott.
Egy autós tolatott Dombóváron az Erzsébet utcában található egyik lakóház kapubejárójáról március 8-án a délelőtti órákban.
A sofőr a ház falának takarásából nem észlelte a járdán közlekedő kerékpárost, és a két jármű összeütközött. A balesetben a 47 éves nő az elsődleges információk szerint könnyebben sérült. Az egyenruhások mindkét járművezetővel szemben szabálysértési eljárást indítottak.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 30. 07:56, szerda | Helyi
Baráti találkozót tartottak a Dombóvár-Szőlőhegyről elszármazottak és a városrész lakói
Szent Anna napján baráti találkozóra gyűltek össze a Dombóvár-Szőlőhegyről elszármazottak és a városrész lakói.
2025. Július 28. 11:30, hétfő | Helyi
Vadászkamarai látogatás a Fekete István Múzeumban
Dr. Király István a Tolna Vármegyei Vadászkamara titkára július 22-én felkereste a Fekete István Múzeumot.
2025. Július 28. 09:17, hétfő | Helyi
A Magyar Posta tematikus személyes bélyeget bocsátott ki Buzánszky Jenő tiszteletére
A Magyar Posta tematikus személyes bélyeget bocsátott ki Buzánszky Jenő születésének 100. évfordulója alkalmából.
2025. Július 26. 21:35, szombat | Helyi
Retrobogás és falunapi forgatag Kaposszekcsőn
Videó beszámoló a 2025. július 19-én megrendezett Cyclekart futamról és falunapi forgatagról.