Hírek
2021. Február 19. 08:58, péntek |
Külföld
Forrás: mti - fotó: NASA
Sikeresen landolt a NASA Perseverance marsjárója a vörös bolygón

Több mint 470 millió kilométer megtétele után sikeresen landolt a Marson a NASA Perseverance marsjárója közép-európai idő szerint csütörtök este.
A Jet Propulsion Laboratoryban (JPL), a NASA bolygókutató intézetében található irányítóközpontba - ahonnan az interneten élőben közvetítették a landolást - közép-európai idő szerint csütörtökön nem sokkal 22 óra előtt érkezett meg a megerősítés, hogy a Perseverance sikeresen leszállt a vörös bolygóra. Nem sokkal később az első fekete-fehér felvételek is megérkeztek a marsjáróról: az egyiken a rover árnyéka is látszik a bolygó kies felszínén.
A tavaly július 30-án útjára indított marsjáró egy kockázatos leszállást követően a 250 méter mély Jezero-kráterben érte el a Mars felszínét, egy egykori tómederben.
A NASA szakemberei által csak "a rettegés hét percének" nevezett leszállás során először a hatalmas ejtőernyő nyílt ki, majd levált a hőpajzs, és a leszállóegység megközelítette a leszállás tervezett helyét, közben radarokkal keresve a megfelelő terepet a landoláshoz. Az utolsó mintegy 20 méteren végül egy úgynevezett égi daru eresztette le a marsjárót a felszínre.
A Perseverance rádiójelei a Mars távolsága miatt több mint 11 perc késéssel érkeztek be a kaliforniai irányítóközpontba.
Az egytonnás, nagyjából terepjáróméretű robot a tervek szerint egy teljes marsi évet - 687 földi napot - fog eltölteni a bolygón, ahol esetleges múltbéli mikrobiális élet nyomai után fog kutatni. Ennek megfelelően választották ki a leszállás helyszíneként az egykori tómedret, mivel a szakemberek szerint az ottani üledékes kőzetben lehet a legnagyobb esély arra, hogy megtalálják az élet nyomait.
A Perseverance tanulmányozza a planéta éghajlatát és geológiáját, valamint kőzet- és talajmintákat gyűjt, amelyeket egy későbbi misszió során az Európai Űrügynökséggel együttműködve vissza is terveznek hozni a Földre, ahol a legfejlettebb laborokban vizsgálhatják meg azokat.
A marsjárón az Ingenuity nevű kísérleti marshelikopter is a bolygóra érkezett, amely tesztrepüléseket fog végezni. Ha a napenergiával hajtott, 1,8 kilogramm súlyú drón túléli a hideg marsi éjszakákat, az azt jelenti, hogy a jövőbeli missziókat ki lehet bővíteni légi megfigyelésekkel. Ha minden jól megy, az Ingenuity lehet az első eszköz, amely idegen bolygón repül - onnan száll föl és oda is száll le.
A marsjáróval a felszínre juttattak egy olyan kísérleti eszközt is, mely tiszta oxigént von ki a Mars légkörének szén-dioxidjából. Ez a jövőben felbecsülhetetlen értékű lehet a Marson az emberi élet támogatása szempontjából, emellett hajtóanyagot szolgáltathat a rakétáknak a hazarepüléshez is.
Alig több mint egy hét alatt ez a harmadik űreszköz, amely elérte a Marsot. Az Egyesült Arab Emírségek első marsszondája február 9-én, a Tianven-1 kínai űrszonda pedig másnap állt pályára a vörös bolygó körül.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 30. 07:33, szerda | Külföld
Fegyveres támadás történt egy New York-i felhőkarcolóban, többen meghaltak
Két biztonsági őr és két irodai alkalmazott halt meg a New York-i felhőkarcolóban hétfő este történt fegyveres támadásban – derül ki az erőszakos cselekménnyel kapcsolatban kedden nyilvánosságra hozott részletekből.
2025. Július 29. 07:45, kedd | Külföld
Parajd - Bevezették a Korond-patak vizét a bánya fölött megépített csőrendszerbe
Bevezették hétfő hajnalban az elárasztott parajdi sóbánya fölött folyó Korond-patak vizét az ebből a célból épített csőrendszerbe, és ezzel végéhez közelednek a bányánál zajló sürgősségi munkálatok
2025. Július 29. 07:38, kedd | Külföld
Donald Trump bejelentette, hogy 10-12 napos határidőt szab a háború megállítására
Donald Trump amerikai elnök hétfőn közölte, hogy új, 10-12 napos határidőt szab az ukrajnai háború megállítására, amivel lerövidítette a július közepén általa adott 50 napos határidőt.
2025. Július 28. 07:57, hétfő | Külföld
Izrael naponta tízórás humanitárius szünetet tart a Gázai övezetben
Az izraeli hadsereg naponta tíz órán át \"humanitárius szünetet\" tart a harcokban a Gázai övezet több térségben – jelentette be az izraeli hadsereg (IDF) vasárnap reggel.