Hírek
2017. Március 17. 09:00, péntek |
Helyi
Forrás: Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság
Sírkőkészítés ürügyén mentek be a tolvajok egy dombóvári házba
Tetten érte a tulajdonos az elkövetőket.
A Dombóvári Rendőrkapitányság eljárást indított lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy kisvejkei és egy nagymányoki lakos ellen.
A nyomozás adatai szerint a 32 éves férfi és a 17 éves fiú 2017. március 15-én délelőtt bementek egy dombóvári lakóház udvarára, ahol az ott lakó férfival összetalálkozva azt mondták neki, hogy sírkövet szeretnének csináltatni. Ezt követően a 17 éves fiú a mosdó iránt érdeklődött, majd vizet kért a sértettől, mely idő alatt a 32 éves férfi a műhelyben lévő asztal fiókjából készpénzt tulajdonított el.
Miután a sértett észlelte a lopást, utánuk ment és számon kérte őket. A fiatalembert az udvaron visszatartotta, idősebb társát pedig az utcáról visszahívta, miközben a pénz visszaadására szólította fel mindkettejüket. A 32 éves férfi ennek eleget téve átadta az eltulajdonított összeget.
Végül a sértett szólt az utcában járőröző rendőröknek, akik mindkét személyt előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki. A 32 éves férfi a bűncselekmény elkövetését beismerte.
Az ügyben a további eljárást – a terheltek szabadlábon hagyása mellett - a Dombóvári Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le.

Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 28. 11:32, kedd | Helyi
Emberölés Döbröközön
Egy 57 éves helyi nő holttestét találták meg egy ház udvarán található kútban.
2026. Április 26. 09:00, vasárnap | Helyi
Így néz ki ma a menza: kóstolóval és edukatív előadással érkezett az Eatrend Suliprogram Dombóvárra
Több mint 100 diák vett részt az Eatrend Magyarország Suliprogramján április 22-én Dombóváron, az MMSZ Esterházy Miklós Technikumban.
2026. Április 23. 17:11, csütörtök | Helyi
Újabb környezetszennyezés a Kaposon, pusztulnak a halak
Aki bármilyen információval rendelkezik a szennyezéssel vagy annak forrásával kapcsolatban, kérjük keresse fel a Dombóvári Városi Horgászegyesület Vezetőségét vagy a helyi rendőrkapitányságot!
2026. Április 23. 10:06, csütörtök | Helyi
Tűzeset volt egy dombóvári lakóháznál
Kigyulladt egy lakóház tetőszerkezete szerda délután Dombóváron, a Móricz Zsigmond utcában.

