Hírek
2019. Október 11. 12:07, péntek |
Életmód
Forrás: mti
Tíz éven belül mindent modellezni lehet majd a vizekről

A számítástechnika, a térinformatika segítségével tíz éven belül gyakorlatilag mindent modellezni lehet majd a magyar vizekkel összefüggésben
- mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) vezetője az M1 csütörtök esti műsorában a Budapesti Víz Világtalálkozó 2019-cel összefüggésben.
Láng István úgy fogalmazott, hogy "ráépültünk a folyóinkra", ezért területileg sok lehetőség már nincsen.
Közölte: helyette arra összpontosítanak, hogy a rendelkezésre álló technológiák segítségével minél megalapozottabb, fenntarthatóbb döntéseket hozzanak.
Kiemelte, hogy a sok és a kevés víz egyaránt probléma, továbbá a minőségre is figyelni kell.
A cél "kompenzálni és megelőzni", és van mit tenni, mert Magyarország európai viszonylatban elég szélsőséges helyzetben van - fűzte hozzá.
Kiegyensúlyozott vízgazdálkodásra kell törekedni, és vízrendszerekben kell gondolkodni, összefüggéseikben kell kezelni a vizeket - mutatott rá Láng István.
Kitért arra, hogy Magyarországon az árvíz jelenti a legnagyobb gondot, de a digitalizációnak köszönhetően minden folyót le tudnak modellezni, meg tudják vizsgálni, miként vonul majd le egy árhullám.
Az OVF tevékenysége az utóbbi években a vízhiányra is kiterjedt, új aszály-monitoringrendszert alakítottak ki - közölte, fontosnak nevezve az öntözés fejlesztését.
Láng István azt mondta: bizottságokban egyeztetnek arról a szomszédos országokkal, hogy ne egymás rovására gazdálkodjanak a vízzel.
A Budapesti Víz Világtalálkozó 2019-en egy tározórendszert akarnak bemutatni - közölte.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 31. 07:47, csütörtök | Életmód
Csalók élnek vissza az OTP Bank egyik vezetőjének nevével
Az OTP Bank egyik vezetőjének nevével visszaélve, magukat rendőröknek kiadó csalók videóhívásban keresik meg az ügyfeleket, hogy pénzt szerezzenek tőlük - hívta fel a figyelmet a pénzintézet szerdán.
2025. Július 30. 07:35, szerda | Életmód
26 millió forintos kormányzati támogatást kaptak a vízimentők
A korábbinál magasabb, 26 millió forintos kormányzati támogatást kapott a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata (VMSZ) - közölte a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára kedden Alsóörsön.
2025. Július 29. 07:43, kedd | Életmód
Nébih: hat vármegyében megszűnik keddtől a tűzgyújtási tilalom
2025. Július 26. 09:47, szombat | Életmód
Szarmata sírokat találtak a régészek Mórahalmon
Szarmata sírokat találtak a Móra Ferenc Múzeum régészei a Szeged-Csanádi Egyházmegye leendő oktatási és sportkomplexumának két készülő műfüves focipályájának helyén Mórahalmon