Hírek
2018. Március 29. 13:28, csütörtök |
Helyi
Forrás: Dombó Média
Tíz horgász versengett az évadnyitón
Az óraátállítás miatti korai időpont és a fagypont körüli hőmérséklet sokakat elriasztott attól, hogy benevezzenek március 25-én a Dombóvári Városi Horgászegyesület évadnyitó halfogó versenyére.
A Tüskei-tónál az elmúlt napokban a hidegre fordult időjárás ellenére számos méretes ponty akadt a pecások horgaira. Ebben reménykedett az a tíz nevező is, aki a meleg ágyból hajnalban kibújva otthonában összepakolta a horgászáshoz szükséges kellékeit és a zimankóban is elkezdte az állóvíz partján a megmérettetésre való felkészülést. Összeszerelte a botját, ellenőrizte a zsinórját, felkötötte az úszóját és a horgát, előkészítette a csalit, majd a vetélkedés kezdetét jelző dudaszó elhangzása után négy órán át azon munkálkodott, hogy minél több és nagyobb halat fogjon.
A mérlegelésnél kiderült, hogy a mezőny élén Tamás Zsolt végzett 6260 grammos teljesítménnyel, a második helyet Csullag Norbert szerezte meg, harmadikként pedig Varga Róbert zárta a megmérettetést. A legnagyobb halért járó serleget a verseny győztese vihette haza egy 2900 grammos ponty partra emeléséért.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 28. 11:32, kedd | Helyi
Emberölés Döbröközön
Egy 57 éves helyi nő holttestét találták meg egy ház udvarán található kútban.
2026. Április 26. 09:00, vasárnap | Helyi
Így néz ki ma a menza: kóstolóval és edukatív előadással érkezett az Eatrend Suliprogram Dombóvárra
Több mint 100 diák vett részt az Eatrend Magyarország Suliprogramján április 22-én Dombóváron, az MMSZ Esterházy Miklós Technikumban.
2026. Április 23. 17:11, csütörtök | Helyi
Újabb környezetszennyezés a Kaposon, pusztulnak a halak
Aki bármilyen információval rendelkezik a szennyezéssel vagy annak forrásával kapcsolatban, kérjük keresse fel a Dombóvári Városi Horgászegyesület Vezetőségét vagy a helyi rendőrkapitányságot!
2026. Április 23. 10:06, csütörtök | Helyi
Tűzeset volt egy dombóvári lakóháznál
Kigyulladt egy lakóház tetőszerkezete szerda délután Dombóváron, a Móricz Zsigmond utcában.

