Hírek
2018. Január 11. 13:00, csütörtök |
Helyi
Forrás: MTI
Több mint 700 millió forintból segítik az integrációt Dombóváron
Több mint hétszázmillió forintos támogatással segíti az önkormányzat a város leromlott állapotú területein élők társadalmi integrációját Dombóváron.
Az önkormányzat hat projekthez nyert el forrást a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Tolna megyei keretéből.
A programok a csaknem 20 ezer lakosú település három részét, Mászlonyt, a Szigetsor és a Vasút utca, valamint a Kakasdomb és az Erzsébet utca által határolt területet érintik, ahol 740 ember lakik. A szegregátumok lakóinak 30-40 százaléka mélyszegénységben vagy alacsony státuszban él.
A három, 196 millió forintos, integrációt segítő projektről Ilia Anita, a dombóvári önkormányzat munkatársa az MTI-nek elmondta: szeptemberben képzéseket, felzárkóztató, tanulást segítő programokat indítottak. A résztvevőknek egyéni fejlesztési tervet készítenek; azt szeretnék elérni, hogy javuljanak a gyerekek továbbtanulási és a felnőttek elhelyezkedési esélyei. Mászlonypusztán - a projekteknek a kormányzati pályázati portálon közzétett leírása szerint - az is cél, hogy növeljék a munkaadók nyitottságát a romák, illetve a mélyszegénységben élők felé.
A hároméves integrációs programokhoz a szegregátumokban szintén 2020-ban befejeződő, 550 millió forint értékű városrehabilitációs fejlesztések is társulnak, amelyekről támogatói döntés született. Ezek részeként többek között közösségi házakat, közösségi tereket hoznak létre, önkormányzati tulajdonú szociális bérlakásokat, járdákat, utakat újítanak fel és a közbiztonság erősítésére kamerarendszert építenek ki.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 30. 09:00, csütörtök | Helyi
Május 5-én újból Makita roadshow lesz Dombóváron
Nyereményjátékkal, műszaki tanácsadással, kedvezményekkel várják a vásárlókat és érdeklődőket május 5-én, a Makita nyílt napon a dombóvári Lets Doit Bálint Barkácsáruházban!
2026. Április 29. 12:00, szerda | Helyi
A Dombóvári Szuperinfó legújabb száma oldalunkon már olvasható
Ha szeretné rendszeresen és mielőbb megkapni újságunkat online postaládájába, iratkozzon fel email címével az alábbi oldalon:
2026. Április 28. 11:32, kedd | Helyi
Emberölés Döbröközön
Egy 57 éves helyi nő holttestét találták meg egy ház udvarán található kútban.
2026. Április 26. 09:00, vasárnap | Helyi
Így néz ki ma a menza: kóstolóval és edukatív előadással érkezett az Eatrend Suliprogram Dombóvárra
Több mint 100 diák vett részt az Eatrend Magyarország Suliprogramján április 22-én Dombóváron, az MMSZ Esterházy Miklós Technikumban.

