Hírek
2015. Július 18. 21:45, szombat |
Helyi sport
Forrás: Facebook, fotó: http://masz.hu
Tóth Lili Anna 11. lett a világbajnokságon
Lili nagyszerűen, bátran versenyezve az első négy körben a 3.-4. helyért harcolt egy etióp futóval, amikor a vége előtt, az utolsó körben, akadályvétel közben elesett, és így úsztak el az érmes reményei.
Tóth Lili Anna a Caliban rendezett ifjúsági világbajnokságon, 2000 méteres akadályfutásban 11. helyezést ért el. Lili nagyszerűen, bátran versenyezve az első négy körben a 3.-4. helyért harcolt egy etióp futóval, amikor a vége előtt, az utolsó körben, akadályvétel közben elesett, és így úsztak el az érmes reményei.
Így látják a szereplők
Nyilatkozatok, értékelések, örömök Caliból
„- Álmodni akartunk egy nagyot - kezdte rövid értékelését Fazekas Gáspár, versenyzőjének, a 2000 akadály dontőjében 11. helyezett Tóth Lili Annának futásáról.- Az előfutam alapján azt gondoltuk, hogy a két etióp közül az egyik verhető és megbeszéltük Annával, hogy megpróbál elmenni vele. Az indulás után a kétszázas rajthoz 34,2 mp alatt érkezett és az első köre 68,5 volt. Ekkor már éreztem, hogy baj lesz, mert a hat hét kihagyás a végére ki fog jönni.
Minden esetre úgy gondoltam, hogy sérülése ellenére egy 6:36 p. körüli időre képes lehet. Hibáztam. Ettől függetlenül természetesen Anna nagyon tehetséges versenyző és be fogjuk bizonyítani a jövőben, hogy a világ élvonalához tartozik.”
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 12. 16:00, péntek | Életmód
Vasárnapig látható az első kínai császár agyagkatonáit bemutató kiállítás a Szépművészetiben
Vasárnapig látogatható a Szépművészeti Múzeum Az öröklét őrei. Az első kínai császár agyagkatonái című kiállítása, amelyet eddig több mint 200 ezren tekintettek meg - közölte az intézmény csütörtökön az MTI-vel.
2026. Június 12. 15:00, péntek | Belföld
Ötvenhatan tettek esküt Magyarország hivatalos mentőcsapatánál, a HUNOR-nál
A katasztrófavédelem központi mentőszervezeténél 56-an tettek esküt, miután részt vettek egy háromnapos szimulációs gyakorlaton Hajdúszoboszlón, a Katasztrófavédelmi Kiképző- és Raktárbázison -
2026. Június 12. 15:00, péntek | Sport
FIFA-világranglista - Három helyet javítva 39. a magyar válogatott, Argentína az élen
A magyar válogatott három helyet javítva a 39. a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb, csütörtökön nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyet a világbajnoki címvédő Argentína vezet.
2026. Június 12. 13:00, péntek | Külföld
Tömeges sérüléssel járó közúti baleset történt Horvátországban, halálos áldozat is van
Egy ember meghalt és kilencen megsérültek csütörtökön a horvátországi Lika térségében, miután egy bolgár rendszámú személyautó lesodródott az útról - közölte a horvát rendőrség.

