Hírek
2013. Május 30. 07:00, csütörtök |
Helyi sport
Forrás: Soós Gyopár
Tóth Virág az U18 válogatott tagja lett
Nyílt ranglista verseny volt Szekszárdon
Május 25-én, pénteken rendezték a szekszárdi atlétikai pályán Tolna megye nyílt ranglista versenyét. A megszokottnál több versenyző érkezett, elsősorban a dunántúli egyesületekből, de Budapestről is. A verseny a DOVASE számára is bíztatóan, jól sikerült.
Tarr Imre edző tanítványai közül kiemelkedően jól szerepelt Uzonyi Zalán (2000), aki 160 cm ugrással nyerte a serdülő fiúk magasugró versenyét, és Szabó Gábor (1998), aki a serdülő fiúk gerelyhajító versenyében 34,69 m dobással végzett az első helyen.
Fazekas Gáspár kiemelte Tóth Virág (1996) szereplését, aki a 2000 m akadály versenyszámot 7:32,0 időeredménnyel nyerte, s így tagja lett a június 8-án, Csehországban versenyző U18 magyar válogatottnak.
Fazekas Gáspár, a DOVASE edzője szintén kiemelkedőnek értékelte Beke Zsanett (1994) és Hajdu Bence (1996) teljesítményét. Zsani a junior nők között a 800 m-t 2:19,7 időeredménnyel nyerte, Bence pedig az ifi fiúk között a 2000 m akadály versenyszámot 6:32, 8 alatt teljesítette.
A következő időszakban az országos pályabajnokságok, diákolimpiai döntők kerülnek megrendezésre. A DOVASE versenyzőinek jelenléte ezeken a versenyeken kérdéses, hiszen továbbra is jelentős anyagi gondokkal küzd az egyesület.
Tóth Virág felkészülését támogatja a Gluténmentes BT.
A képen: Besenyei Ágota, Beke Zsanett és Tóth VIrág
Eredmények:
http://www.tolnasport.hu/2013/05/25/tolna-megye-nyilt-ranglista-versenye/
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 12. 16:00, péntek | Életmód
Vasárnapig látható az első kínai császár agyagkatonáit bemutató kiállítás a Szépművészetiben
Vasárnapig látogatható a Szépművészeti Múzeum Az öröklét őrei. Az első kínai császár agyagkatonái című kiállítása, amelyet eddig több mint 200 ezren tekintettek meg - közölte az intézmény csütörtökön az MTI-vel.
2026. Június 12. 15:00, péntek | Belföld
Ötvenhatan tettek esküt Magyarország hivatalos mentőcsapatánál, a HUNOR-nál
A katasztrófavédelem központi mentőszervezeténél 56-an tettek esküt, miután részt vettek egy háromnapos szimulációs gyakorlaton Hajdúszoboszlón, a Katasztrófavédelmi Kiképző- és Raktárbázison -
2026. Június 12. 15:00, péntek | Sport
FIFA-világranglista - Három helyet javítva 39. a magyar válogatott, Argentína az élen
A magyar válogatott három helyet javítva a 39. a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb, csütörtökön nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyet a világbajnoki címvédő Argentína vezet.
2026. Június 12. 13:00, péntek | Külföld
Tömeges sérüléssel járó közúti baleset történt Horvátországban, halálos áldozat is van
Egy ember meghalt és kilencen megsérültek csütörtökön a horvátországi Lika térségében, miután egy bolgár rendszámú személyautó lesodródott az útról - közölte a horvát rendőrség.

