Hírek
2012. Április 14. 13:00, szombat |
Helyi
Forrás: Tilinger Sándor klubvezető
Tüske felé fotósétáltak a Légy Képben tagjai
A Légy Képben Fotóklub tagjai a tüskei horgásztó felé indultak április 11-i fotósétájukon, hogy gépeikkel minél érdekesebb felvételeket készítsenek a látottakról.
Az első megállónál megpihentették gépeiket, majd a gátnál a klubvezető javaslatára megkeresték a „Tüskei ereszkedőnél” régvolt temető sűrű bokrok rejtekén látható megrongált keresztjét. (A keresztről sajnos nincs említés és fotó a Dombóvár c. könyv „köztéri szobrok” fejezetében)
Részlet Takács Istvánné Gyökerek nyomában c. könyvéből: „Azidőtájt (1830-as évek) volt Dombóvárnak egy harmadik temetkezési helye is, éspedig a „Tüskei ereszkedőnél”. Ugyanis mindig akadtak olyan halottak még a múlt században is, akiket a közösség nem fogadott be. Ezek elsősorban a kereszteletlen kisdedek voltak. Őket a temetőn kívül hantolták el,a tüskei ereszkedőnél felállított kereszt köré. Dunántúlon elég elterjedt volt ez a szokás: útszéli keresztek körül földelték el a halva születetteket,i de járt ki siratni az anyjuk. A koraszülött gyermekek ugyan éppen nem lehettek bűnösök és hogy sírjuk mégis a határra került, annak a keresztvíz hiánya volt az oka, ami a keresztény közösséghez való tartozást jelentette volna”.
Sajnos a temetőre nem utal más, de a fiatalok érdeklődéssel hallgatták a klubvezető a környezetet is bemutató visszaemlékezéseit.
Az est beálltával még készültek fotók a tóról, a zuhogóról, és az egykori Tüskepusztai vasúti megállónál is kaptak ismertetést a környék múltjáról, az ásatásokról, a fellelt értékekről.
Jövő héten a volt katonai laktanya romos épületeit és a zsidótemetőt veszik célba gépeikkel a Légy Képben tagjai.
Szöveg: Tilinger Sándor. Válogatást nézhet meg a klubtagok fotóiból a lenti képre kattintva.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 28. 11:32, kedd | Helyi
Emberölés Döbröközön
Egy 57 éves helyi nő holttestét találták meg egy ház udvarán található kútban.
2026. Április 26. 09:00, vasárnap | Helyi
Így néz ki ma a menza: kóstolóval és edukatív előadással érkezett az Eatrend Suliprogram Dombóvárra
Több mint 100 diák vett részt az Eatrend Magyarország Suliprogramján április 22-én Dombóváron, az MMSZ Esterházy Miklós Technikumban.
2026. Április 23. 17:11, csütörtök | Helyi
Újabb környezetszennyezés a Kaposon, pusztulnak a halak
Aki bármilyen információval rendelkezik a szennyezéssel vagy annak forrásával kapcsolatban, kérjük keresse fel a Dombóvári Városi Horgászegyesület Vezetőségét vagy a helyi rendőrkapitányságot!
2026. Április 23. 10:06, csütörtök | Helyi
Tűzeset volt egy dombóvári lakóháznál
Kigyulladt egy lakóház tetőszerkezete szerda délután Dombóváron, a Móricz Zsigmond utcában.














