2003-tól 2007-ig aktív, szolgálatba járó pajtásként, majd idén augusztusig a vasutas gyerekeknek programokat szervező ifivezetőként tevékenykedett a MÁV Széchenyi-hegyi Gyermekvasútján.

Ez év őszén – többszöri egyeztetés után – sikerült sor keríteni arra, hogy az igen lelkes ifjú vasútbarát, ha egymagában is, de újra felkeresse a számukra is legendás dombóvári csomópontot.
Emlékeiről és friss benyomásairól ezúton vallott nekünk:
„Kisvasutunk II. csoportjával, nagyjából 18 gyerekkel, 3 ifivezető társammal és két felnőtt kísérővel először 2010 tavaszán jártam Dombóváron. Felnőtt kísérőnk: Veress Zsolt szervezésében megtekintettük a Dombóvári Forgalmi Irodát és a Fűtőház több műhelyét. A Dombóvári Helytörténeti Múzeum igazgatója, Dr. Kriston Vízi József régi ismerősünk, így őt kerestem fel a további helyi programlehetőségekkel kapcsolatban.
Akkor még a múzeum-kastély épületében láthattuk a mai Múzeum Megálló vasúti gyűjteményének kincseit, itt vasutas kvízt is készítettek nekünk. Túránk utolsó napján, virágvasárnapon pedig húsvéti játékokban és kézműveskedésben vehettünk részt. Voltunk a Szigeterdőben is; a leánykollégiumban szálltunk meg, annak kertjében, a kaposvári vasút szomszédságában játszottunk, fociztunk, métáztunk. Középső nap Pécsre látogattunk. Nagyon kedvesen fogadtak bennünket Dombóváron, többek között Tóth Gyula, akkori országos képviselő (maga is aktív vasúti múlttal), így a gyerekek ma is az egyik legjobb túránkként emlékeznek erre!
Idén vetődött fel az ötlet, hogy a megszállott vasutasok közti barátság és a most júniusban megnyitott Múzeum Megálló marketingje erősítése érdekében látogassunk el Dombóvárra, vegyük fel újra a kapcsolatot egymással. Hosszas tervezés után végül november 16-ára esett a választás. (Az aktív ifivezetők ekkor Sopronban továbbképzésen vettek részt, így egyedül érkeztem.)
A vasúti gyűjtemény alvezérei és éltetői: Herczeg Gyula és Kertész Tamás nyugdíjas vasutasok fogadtak és elvezettek az állomás melletti egykori - eredeti funkciójában, „élesben” sosem használt - légoltalmi menedékhelyre, ahol ma a többeket megrémisztő bajszos, egyenruhás próbababa közreműködésével fogadják a látogatókat kedden és csütörtökön 14 -17 óráig. Végigjártuk a hatalmas gyűjteményt, megtekintettük az összes könyvet, régi szabályzatot (pl. a mozdonyszemélyzet teendőit fagyveszély és zord időjárás esetén, vagy az 1956-os Úttörővasutas Útmutatót), számos dombóvári gazdasági vasúti emléket, menetrendjegyzéket (Budapestről Marcheggre 1888-ban 4 óra alatt el lehetett jutni vonattal!).
A telefonközpontot és -készülékeket (különös tekintettel a csak hallgatásra alkalmas beosztotti telefonra), sapkát, vasutas otthoni egyenruhát (Kaposvárról), kitüntetést és oklevelet (érdekes történelmi vonatkozású tevékenységekért: p. az észak-erdélyi vasúti forgalom 1941-es újraszervezéséért vagy Sztálinváros állomásának építéséért), századfordulói vizsgadolgozatot, oktatási célú jelzőeszköz-makettet és az épülethez tartozó szivattyú- és áramfejlesztő rendszert is.
Ezután Tamás elvitt a Szigeterdőbe, a másolás alatt álló Kossuth-szoborcsoporthoz is, majd végül a Helytörténeti Múzeumban zártam látogatásomat.

Sok sikert kívánok a Dombóvári Vasúti Gyűjtemény áldozatos munkát végző dolgozóinak, a munkában önkéntesként részt vevő középiskolásoknak, és remélem, hogy a tél ellenére is gyorsan fog terjedni az országban a Múzeum Megálló híre. Ezért mi, a Gyermekvasúton magunk is tenni fogunk!”