Hírek
2016. Október 17. 08:30, hétfő |
Helyi
Forrás: Belvárosi Általános Iskola
Vértanúság, temetés, gyász
Október 6-i megemlékezés a Belvárosi Általános Iskolában
Október 6-án a belváros iskolája ünnepi műsorral emlékezett meg 1849 tragikus őszéről, a szabadságharc elfojtásáról és az azt követő megtorlásról.
A műsor résztvevői – a 6.a, 7.b, 8.a és 8.b osztályok tanulói – előadásukban négy részre tagolva elevenítették fel a történelmi eseményeket.
Először a pesti forradalom követeléseit, majd a dicsőséges tavaszi hadjárat csatáit idézték fel. Ezt követően a cári hadsereggel szembeni kétségbeesett erőfeszítések képe elevenedett meg előttünk. A Kormorán együttes zenéjére előadott néptáncos koreográfia jól érzékeltette, hogy egy egész nemzet harcolt és bukott el a túlerővel szemben. A világosi fegyverletétel után sötétbe borult az ország. A harangok zúgása, valamint a feketébe öltözött szereplők tánca már a megtorlás képeit vetítette elénk. A műsor zárójelenete a 13 honvédtábornok utolsó óráit idézte fel. Az elítéltek méltatása és a bitófát faragó ács közötti párbeszéd alatt pattanásig feszült a hangulat. A műsor zárásaként a szereplők felidézték az aradi vértanúk kivégzés előtti utolsó mondatait megemlékezve arról, hogy a kivégzettek a becsület és a bátorság mintaképei voltak.
A zenés műsort Erdősné Fedeles Zita állította össze; a táncos koreográfiákat Nyári Éva és Ockenfusz Enikő tanárnők tanították be a szereplőknek. A látványos kellékeket Markovis Edit készítette.
Műsorunk a délutáni városi megemlékezésen is nagy sikert aratott öregbítve ezzel iskolánk hírnevét.
Marton Csilla
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 28. 11:32, kedd | Helyi
Emberölés Döbröközön
Egy 57 éves helyi nő holttestét találták meg egy ház udvarán található kútban.
2026. Április 26. 09:00, vasárnap | Helyi
Így néz ki ma a menza: kóstolóval és edukatív előadással érkezett az Eatrend Suliprogram Dombóvárra
Több mint 100 diák vett részt az Eatrend Magyarország Suliprogramján április 22-én Dombóváron, az MMSZ Esterházy Miklós Technikumban.
2026. Április 23. 17:11, csütörtök | Helyi
Újabb környezetszennyezés a Kaposon, pusztulnak a halak
Aki bármilyen információval rendelkezik a szennyezéssel vagy annak forrásával kapcsolatban, kérjük keresse fel a Dombóvári Városi Horgászegyesület Vezetőségét vagy a helyi rendőrkapitányságot!
2026. Április 23. 10:06, csütörtök | Helyi
Tűzeset volt egy dombóvári lakóháznál
Kigyulladt egy lakóház tetőszerkezete szerda délután Dombóváron, a Móricz Zsigmond utcában.








