Hírek
2011. December 21. 05:40, szerda |
Belföld
Forrás: mno.hu
Vészhelyzetbe kerül a megyei kórház?
A Veszprém megyei kórházban dolgozó orvosok közel hetven százaléka ügyvédi letétbe helyezte felmondólevelét.
Az akció helyi szervezői már tájékoztatták az intézmény vezetőségét a rendkívüli helyzetről – írja szerdai Magyar Nemzet.
Néhány nappal ezelőtt az egyik osztály összes orvosa leadta a felmondólevelét – mondta a lapnak Dénes Tamás, a Magyar Orvosok Szövetsége (MOSZ) helyi szervezetének elnöke. Az érintettekkel kötött megegyezés alapján egyelőre nem közlik, melyik osztályról hányan adták le a felmondásukat, de az alapszakmákban rendkívül magas az arány.
Az osztályvezető főorvostól a rezidensig mindenki úgy döntött: ha nem sikerül megegyezni a kormánnyal, január 1-jén aktiválják felmondásukat. Ez is mutatja, hogy nem kizárólag a fiatal rezidensek akciójáról van szó – fogalmazott az elnök. Dénes Tamás hozzátette: a felmondóleveleket gyűjtő ügyvéd tájékoztatása szerint akadnak még olyan fekvőbeteg-ellátó intézmények az országban, amelyekben ötven százalékot meghaladó az akció támogatottsága, de Veszprém az első háromban van.
Rácz Jenő, a Veszprém Megyei Kórház főigazgatója és a Magyar Kórházszövetség elnöke kétkedve fogadta Dénes Tamás bejelentését. A lap kérdésére úgy fogalmazott: vészforgatókönyvet készítettek arra az esetre, ha az orvosok valóban tömegesen felmondanak. Ha szükséges, fokozatosan korlátozzák az ellátást – írja a Magyar Nemzet.
Az MNO beszámolt róla, hogy az ÁNTSZ tájékoztatást kér a kórházaktól, hogy miként készülnek a rendkívüli helyzetre, ha az orvosok január elején aktiválják felmondóleveleiket.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 12. 15:00, péntek | Belföld
Ötvenhatan tettek esküt Magyarország hivatalos mentőcsapatánál, a HUNOR-nál
A katasztrófavédelem központi mentőszervezeténél 56-an tettek esküt, miután részt vettek egy háromnapos szimulációs gyakorlaton Hajdúszoboszlón, a Katasztrófavédelmi Kiképző- és Raktárbázison -
2026. Június 12. 12:00, péntek | Belföld
NAV: július 1-től hatályba lép a 3 eurós uniós vámszabály
Július 1-től Magyarországon is érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni
2026. Június 12. 07:13, péntek | Belföld
Kormányszóvivői tájékoztató: a diák- és a babaváró hitellel, a fővárossal és az egészségüggyel kapcsolatos döntéseket hozott a
2026. Június 11. 13:00, csütörtök | Belföld
Vitézy Dávid: felveszik a kesztyűt a lassújelekkel szemben
Felveszik a kesztyűt a lassújelekkel szemben, ezen a nyáron a MÁV-nál olyan pályafelújítási program indult, amelynek célja, hogy legalább a legfontosabb, legnagyobb forgalmú vasútvonalakon csökkenjenek a lassújelek

