Hírek
2016. Május 28. 08:30, szombat |
Belföld
Forrás: mti
Virtuózok - Megvan a kilenc döntős

Megvan a közmédia Virtuózok elnevezésű ifjúsági komolyzenei tehetségkutató versenyének kilenc döntőse - közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) sajtóirodája pénteken este az MTI-vel.
A döntőbe kerülésről az ötfős szakmai zsűri döntött, de a jövő heti élő finálé végső eredménye és az, hogy ki lesz 2016 Virtuóza, már kizárólag a nézők szavazatain múlik.
A kicsik korcsoportjában Patkós Mariann hárfán, Kelemen Gáspár hegedűn, Holozsai Eszter fuvolán játszott; a győztes Holozsai Eszter.
A tinik mezőnyében Kiss Benedek Máté furulyán, Li Canqi zongorán és Kökény Tamás nagybőgőn adott elő műveket; a zsűri választása Kökény Tamásra esett.
A nagyok mezőnyében hegedűn Jakab Roland Attila és Váradi Gyula, zongorán Váradi László játszott; a győztes Váradi Gyula.
Egy hét múlva a három ma esti első helyezett versenyezhet a Virtuózok fődíjáért a döntőben: 2016-os év Virtuóza 12 millió forintot nyer majd, és felléphet az Egyesült Államokban.
A finálét a Duna és a Duna World élőben közvetíti június 3-án 20 óra 30 perctől.
A közönség a döntő végétől szavazhat kedvencére az ingyenes applikáción, valamint SMS-ben a 06-20/30/70-44-22-999-es telefonszámokon.
A Virtuózok Magyarország első komolyzenei tehetségkutató műsora, amely 2014-ben indult el a közmédiában. Ebben a műsorban a hagyományos tehetségkutatókkal szemben kizárólag a klasszikus zenei képzettség, hangszeres vagy énektudás és tehetség számít.
A tehetségkutatás mellett a Virtuózok továbbra is azt tartja alapvető céljának, hogy minél szélesebb körben megismertesse és
megszerettesse a klasszikus zenét a nézőkkel.
A Virtuózokba három korcsoportban lehetett nevezni: 6 és 12 év között, 13 és 17 év között, illetve 18 és 23 év között. Az énekeseknél 28 év a felső korhatár.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 31. 07:47, csütörtök | Belföld
15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik
A kormány szerdai ülésén döntött arról, hogy szeptember 1-jétől 15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik
2025. Július 31. 07:46, csütörtök | Belföld
Százezernél többen kezdhetik meg felsőfokú tanulmányaikat szeptemberben
A pótfelvételivel együtt százezernél többen kezdhetik meg felsőfokú tanulmányaikat szeptemberben
2025. Július 31. 06:00, csütörtök | Belföld
Továbbra is változatlan feltételekkel érvényesíthető a négy vagy több gyermeket nevelő anyák kedvezménye
A négy vagy többgyermekes anyáknak 2020. január 1-je óta a kereső tevékenységből származó jövedelmük után nem kell szja-t fizetniük, ebben semmilyen változás nem történt.
2025. Július 30. 13:23, szerda | Belföld
Ma indul az új adategyeztetési kampány; a NAV ezúttal a hibás bevallásgyakoriságra figyelmeztet
A NAV ma értesíti azokat az adózókat, akik online számlaadat-szolgáltatásaik és pénztárgépadataik alapján 2025-ben átlépték az éves áfabevallásra vonatkozó értékhatárt, mégsem váltottak havi vagy negyedéves bevallásra.