Hírek
2020. Július 24. 18:00, péntek |
Külföld
Forrás: Járai Judit, az MTI tudósítója jelenti:
Vízumcsalásért letartóztatott három kínai állampolgárt az FBI

Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) három kínai állampolgárt tartóztatott le vízumcsalásért, egy negyedik ellen pedig elfogatási parancsot adott ki, miközben több mint kéttucatnyi amerikai városban vizsgálódik
- jelentette be a szövetségi igazságügyi minisztérium Washingtonban csütörtökön. Az FBI megkezdte a letartóztatott kínaiak kihallgatását. A gyanú szerint mindhárman titokban a kínai hadsereg tagjai, s a vízumkérelem beadásakor ezt elhallgatták. Ugyanezt feltételezik a jelenleg a San Franciscóban található kínai konzulátuson tartózkodó negyedik társukról is.
"A Kínai Népi Felszabadító Hadsereg e tagjai kutatói vízumokat kértek, elhallgatva valódi hovatartozásukat" - fogalmazott John Demers, az igazságügyi minisztérium nemzetbiztonságért felelős miniszterhelyettese.
John Brown, az FBI nemzetbiztonsági részlegének igazgatóhelyettese közleményt adott ki, amelyben bejelentette, hogy a szövetségi bűnüldözők több mint 25 amerikai városban hallgattak ki a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg tagjaiként azonosított kínai állampolgárokat, akik - a közlemény megfogalmazásában - "elrejtették valódi hovatartozásukat, hogy kihasználják az Egyesült Államokat és az amerikai népet".
Az FBI azt gyanítja, hogy a San Franciscó-i konzulátus június vége óta bújtatja a keresett negyedik kínai állampolgárt. Az amerikai rendőrök, a szövetségi rendfenntartók azonban engedély nélkül nem léphetnek be külföldi nagykövetségekre és konzulátusok épületeibe.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 30. 07:33, szerda | Külföld
Fegyveres támadás történt egy New York-i felhőkarcolóban, többen meghaltak
Két biztonsági őr és két irodai alkalmazott halt meg a New York-i felhőkarcolóban hétfő este történt fegyveres támadásban – derül ki az erőszakos cselekménnyel kapcsolatban kedden nyilvánosságra hozott részletekből.
2025. Július 29. 07:45, kedd | Külföld
Parajd - Bevezették a Korond-patak vizét a bánya fölött megépített csőrendszerbe
Bevezették hétfő hajnalban az elárasztott parajdi sóbánya fölött folyó Korond-patak vizét az ebből a célból épített csőrendszerbe, és ezzel végéhez közelednek a bányánál zajló sürgősségi munkálatok
2025. Július 29. 07:38, kedd | Külföld
Donald Trump bejelentette, hogy 10-12 napos határidőt szab a háború megállítására
Donald Trump amerikai elnök hétfőn közölte, hogy új, 10-12 napos határidőt szab az ukrajnai háború megállítására, amivel lerövidítette a július közepén általa adott 50 napos határidőt.
2025. Július 28. 07:57, hétfő | Külföld
Izrael naponta tízórás humanitárius szünetet tart a Gázai övezetben
Az izraeli hadsereg naponta tíz órán át \"humanitárius szünetet\" tart a harcokban a Gázai övezet több térségben – jelentette be az izraeli hadsereg (IDF) vasárnap reggel.